Kitüntetés a soproni főorvosnak

nyugatmagyar.hu
2011.01.05. 21:28

A cikk megtekinthető a kisalfold.hu-n.

A Dr. Király Jenő-díj legújabb kitüntetettje dr. Csécsei Károly, az Erzsébet oktató kórház osztályvezető főorvosa, aki 1997-től 2003-ig a főigazgató főorvos tudományos és oktatási helyetteseként is tevékenykedett.

A szakember 1994-ben kapta meg a szülészeti-nőgyógyászati osztály vezető főorvosi kinevezését, azóta több újítást vezetett be a járó- és fekvőbeteg-ellátásban, tudományos tevékenysége is példaértékű.

Dr. Csécsei Károly a díjat Fodor Tamás polgármestertől vette át.

Osztályán a több mint két évtizede működő ˝Jöttödre várva˝ programnak köszönhetően igen magas – 80–90 százalék – az apás szülések aránya. (Vannak települések, ahol ez az arány mindössze 20–30 százalék.) A kórházban rooming-in rendszer működik, ami azt jelenti, hogy igény esetén a szülés után a mama és a baba a nap 24 órájában együtt lehetnek.

Dr. Csécsei Károly vezetése alatt a betegellátás évről évre javult, modern eszközök segítik a munkát, amit mindig is a színvonalas szakmai ellátásra való törekvés vezérelt. 1994-től újdonságok jelentek meg a járóbeteg-ellátásban, menopausa-, sterilitás-, ultrahang-, valamint terhesek genetikai ultrahangszűrése és inkontinenciarendeléseket szerveztek. A fekvő betegeket ellátó műtéti profil is széles, a hagyományos eljárások mellett a laparoszkópiát gyakorolják. A sterilitás-szakrendelés régión túli betegeket is vonz. Évtizedek óta tartanak szülésre, szoptatásra felkészítő tanfolyamokat, mindent megtesznek azért, hogy kiérdemeljék a bababarát kórház címet.

– A díj nem csak az én érdemem, a kollégáimmal közösen dolgoztunk meg érte. Nem tettem semmi különlegeset, csak 39 éven keresztül végeztem a dolgomat – fogalmazott a még ma is aktív kitüntetett.